sosem tűnödtem azon,hogyan fogok majd meghalni,-bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom.ám ha el is játszom a gondolattal,biztos nem így képzelem.

lélegzet-visszafojtva meredtem a vadász sötét szemébe,ő pedig nyájasan nézett rám a terem túlsó sarkából.

az a tudat vígasztalt,hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg,akit szeretek.nemes célért éppenséggel.és ez azért számít valamit....

nem néznék most farkasszemet a halállal,ha annak idején messzire elkerülöm a várost.féltem. nagyon féltem,de mégsem bántam meg,hogy így döntöttem. ha az élet valóra váltja a legmerészebb álmodat,akkor nincs mit megbánnod,ha ez az álom aztán véget ér.

a vadász barátságosan mosolygott,és lassan elindult felém hogy megöljön...    /tw/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.